| Útvonaltervezés, menetrendi információk |
|
|
|
|
There are no translations available. A Gömör-Tornai Fesztivál települései legegyszerűbben autóval közelíthetők meg, és így lehet legkönnyebben eljutni az egyik fesztiválhelyszínről a másik fesztiválhelyszínre is – ha az éppen egy másik településen van. ÚtvonaltervezőIgyekszünk segítséget adni az útvonal megtervezéséhez: ha rákattint a felső menüben látható Fesztiváltérkép menüpontra, majd a megjelenő térképen valamelyik települést jelző ikonra, akkor a megjelenő ablak egyik „fülén” látja az Útvonal feliratot. Kattintson erre, és máris beírhatja (az ott látható minta szerint) azt a címet, ahonnan az adott településre szeretne utazni. A Mehet gombra kattintva pedig láthatja a térképen jelölt útvonalat, illetve a térkép mellett az útvonal részletes, szöveges leírását is. Felhívjuk azonban a figyelmüket, hogy a legtöbb internetes útvonaltervező szoftver és az autókba szerelt GPS útvonaltervező Tornabarakony felé félrevezeti az autósokat! Ezen az úton haladva jó előre tudni, hogy a Tornabarakony előtti 2 km-es, erdőben vezető aszfaltút kissé buckás, lassan járható, és hogy közvetlenül Tornabarakony előtt (már a dombhátról lefelé tartva) van egy nagyon éles U-kanyar. Vonattal és autóbusszalBiztosan sokan vannak, akik vonattal vagy menetrendszerinti autóbuszjárattal szeretnének a fesztiválra utazni. Az alábbi linkekre kattintva gyorsan tájékozódhatnak a lehetőségekről, a részletes menetrendi információkról: |
Programmes of settlements: Aggtelek, Betlér / Betliar, Égerszög, Gemerská Horka / Gömörhorka (Özörény), Gömörszőlős, Hidvégardó, Jósvafő, Krasznahorka / Krásna Hôrka, Rozsnyó / Rožňava, Szádelő / Zádiel, Szinpetri, Szögliget, Szuhafő, Torna / Turňa nad Bodvou, Tornabarakony, Trizs, Várhosszúrét / Krásnohorská Dlhá Lúka